HOVÁ UTAZUNK
ÉS HOL “ALSZUNK”?

egy garantáltan hóbiztos síterep:
LES ORRES

hótól roskadó faágak és fehér környezet

A központ 1650 méteren fekszik, ahol mindenféle szolgáltatás elérhető. Többek között itt üzemel egy „nyári” bobpálya is, ami persze télen is tárt karokkal várja a vendégeket.

1800 méteren fekszik a Bois Méan, vagyis az új építésű üdülőfalu rész. Minden apartmanházhoz tartozik wellness részleg (medence és szauna), a központi téren több étterem, bár, shop és bolt is található.

Az egész napos síelés után számos szórakozási és kikapcsolódási lehetőség közül választhatnak a vendégek, elég csak a jégpályát, a kutyaszánt és a bobozást említeni, de akiben még maradt erő, gyalogtúrára indulhat.

Az esték pedig hol is indulhatnának (vagy zárulhatnának…), mint a különböző szórakozóhelyeken.

Pályarendszer

Les Orres pályarendszere 100 kilométer hosszú, a pályák 1550 és 2720 méter magasság között fekszenek, részben erdőhatár felett, részben fenyves erdőben.

Az áttekinthető méretű síterep kedvező adottságokkal rendelkezik azok számára, akik először csatolnak lécet, vagy eddig csak néhány alkalommal volt szerencséjük a havas lejtőkhöz, ugyanakkor feledhetetlen élményt nyújt azok számára is, akik már profi szinten síelnek, illetve snowboardoznak.

Nem kevesebb, mint 19 felvonó áll a síelők és snowboardosok rendelkezésére, továbbá 190 hóágyú dolgozik azon, hogy kedvezőtlenebb időjárás esetén is legyen bőséges hótakaró a pályákon.

Medencés szállás,
ahol még aludni(?) is lehet

BOIS MEAN

3/5
Ez a szállás központi elhelyezkedésű, pályaszállás. Az ár tartalmazza a szállást, a karszalagot, a síbérletet és a buszos utazást.

KELL MÉG
TÖBB INDOK?

Az utazás szervezője a Festival Travel International Kft.
Eng. szám: U-001407 – 1095 Budapest, Soroksári út 48.
Az információk tájékoztató jellegűek

KELL MÉG
TÖBB INDOK?

Az utazás szervezője a Festival Travel International Kft.
Eng. szám: U-001407 – 1095 Budapest, Soroksári út 48.
Az információk tájékoztató jellegűek

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük az anonimizált felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _gid
  • _gat

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Összes tiltása
Összes engedélyezése